Tiltakozik az ellenzéki szövetség a kormány „büntetőhadjárata” ellen

Az összefogó hat párt közleménye.

„Mi, a hatpárti demokrata ellenzéki szövetség vezetői határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az Orbán-kormány politikai büntetőhadjáratot folytat az önkormányzatok, köztük kiemelten Budapest ellen” – írják az ellenzéki pártok lapunkhoz is eljuttatott közleményükben.

Facebook/Momentum Mozgalom

A közlemény így folytatódik:

„Egyetértünk abban, hogy a magyar embereknek joguk van tudni: az Orbán-kormány az önkormányzatok kivéreztetésére játszik, elvtelen és esztelen megszorításainak kárvallottja pedig több millió honfitársunk. A legalább százmilliárd forintos, önkényes és politikai indíttatású elvonásról az önkormányzatoknak kötelességük tájékoztatni a magyar embereket.

Mert mindaz, amit az Orbán-kormány elvesz az önkormányzatoktól, a magyar emberek által nap mint nap igénybe vett, biztonságot jelentő közszolgáltatásoktól veszi el. Az Orbán-kormány az egyetlen Európában, amely a koronavírus-járvány és a válság idején – támogatás helyett – az utolsó bevételeiktől is megfosztja az önkormányzatokat, magukra hagyva a bajba jutott embereket, vállalkozásokat. Teszi ezt úgy, hogy csak az elmúlt hetekben több százmilliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont alapítványok támogatásával, a saját hatalmi-gazdasági érdekeit finanszírozva.

Számos példa mutatja, hogy az önkormányzatok szerte az országban sikeresebben védekeznek a járvány ellen, mint az Orbán-kormány; érzékenyebben, szolidárisabban kezelik a pandémiával együtt járó gazdasági válságot is. Orbán éppen ettől a cselekvőképességtől akarja megfosztani az erejükön felül védekező önkormányzatokat. A fővárosi köztájékoztatási kampányban feltett kérdésre, amely szerint ki az, aki nem érdekelt Budapest és az önkormányzatok működőképességének fenntartásában, a közszolgáltatások biztosításában, a válasz egyértelmű: Orbán és kormánya. Orbán és kormánya fosztja ki az önkormányzatokat. Márpedig a városaink kifosztása nem kormányzás.

A demokrata ellenzéki szövetség a 2022-es kormányváltás után helyreállítja az önkormányzatiságot, biztosítja a települések autonómiáját, és politikai megfontolásoktól mentes, a településeken élő polgárok érdekeit szem előtt tartó finanszírozást biztosít az önkormányzatoknak.”

Korábbi cikkünkben írtunk róla, A jogállamtól az európai Magyarországig – Az ellenzéki pártok megállapodtak a közös kormányzás 6 alapelvéről 2021. January 05. 15:46 hogy a hat párt megegyezett azokban az alapelvekben, melyek mentén vezetni kívánják az országot, ha megnyerik a választást.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet