Horváth Zoli poénkodik a Facebookon: NE HAGYJUK!

Találkoztunk már a híres anti-Hende és anti-Nemény Facebook-oldalakkal a napokban, most itt az lmpélda: Horváth a Zoli.

Olyan leleplezésekkel találkozhatunk ide kattintva, mint például az egykori Westindex nagy tényfeltárása: Horváth Zoltán tényleg zöld, de olyannal is, ami szerint az LMP-s képviselő tartotta a legtöbb képviselői fogadóórát Szombathelyen, ezért nem érdemel még nyolc évet. Kérdés persze, mennyi szufla van még, de amíg valóban vicces, érdemes rákukkantani.



Felhívjuk trolljaink érzékeny olvasóink figyelmét, hogy az iróniaméter kiakadhat. A túlzott komolykodás pedig idegeskedéshez, illetve magas vérnyomáshoz vezethet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hende Csaba és Nemény András antirajongói oldalon kapja az ívet

Végre összeszedte magát kicsit az ellenzék, és a béna, érthetetlen csajozós plakátok után sebességbe kapcsol. De úgy tűnik, a helyi Fidesz sem lustálkodott!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet