Lényegesen több a szén-monoxid riasztás, amióta az önkormányzat érzékelőkkel szerelte fel a bérlakásait

Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyivel ugrott meg a szén-monoxid miatti riasztások száma az év első negyedévében a január végéig kiosztott érzékelők miatt.

Videónkban Balogh Eszter tűzoltó főhadnagy, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője válaszol a kérdésre.

Az adatokból kiderül, hogy 2024. első három hónapjában Vas vármegyében több riasztás érkezett szén-monoxid miatt, mint 2023-ban összesen.

A szombathelyi önkormányzat január végéig osztotta ki a szén-monoxid detektorokat az önkormányzati bérlakásokban élőknek, illetve jelentős támogatást nyújtanak a lakástulajdonosoknak is. Lakásonként 15 ezer forintig igényelhetik vissza a saját maguk által beszerzett készülék árát, aminek az a feltétele, hogy a megvásárolt CO-detektor szerepeljen a Katasztrófavédelem által közzétett „akkreditált laboratórium által bevizsgált és megfelelőnek minősített szén-monoxid érzékelők” listáján.
Halálos áldozata van a szén-monoxidnak Szombathelyen - középkorú nő az áldozat
TM/Nyugat.hu
Cikkünk írásakor 18 gyártó (márka) 42 készüléke szerepel ezen a listán, azaz bő merítésből lehet választani megbízható készüléket, amelyek jellemzően már 10 évig működnek nem cserélhető akkumulátorról. Az eszközt ezután ki kell cserélni. Ráadásul a véletlenszerűen kiválasztott öt készülékből négynek az ára 15 ezer forint alatt volt, azaz a szombathelyi önkormányzat a feltételeknek megfelelő és ilyen készüléket választó jelentkezőknek a teljes vételárat visszatéríti.
Szén-monoxid érzékelő egy lakásban - a kép illusztráció
TM/Nyugat.hu

Az soha nem derül ki, hogy hány életet mentenek meg a most kiosztott CO-detektorok, mivel normál esetben még jóval azelőtt riasztanak, mielőtt az alattomos gáz komoly egészségügyi problémát jelentene. A friss tapasztalatok alapján sokan „élnek együtt” a szén-monoxiddal - akár évek óta - a nem megfelelően beállított, vagy hibás nyílt égésterű berendezések miatt. A gáz ugyan nem volt jelen akkora koncentrációban, ami komoly egészségromlást, vagy halált eredményezett volna, azonban nem is tesz jót az érintett lakásban élőknek.

Honeywell XC100D
TM/Nyugat.hu

Abban is biztosak vagyunk, hogy ezúttal is lesznek olyanok, akik inkább a hangosan riasztó szén-monoxid detektort iktatják ki, mint hogy szakembert, vagy szerelőt hívjanak a készülékükhöz, aminek a lecserélésére, javítására nincs pénzük, de a túlnyomó többség számára biztonságosabb életet jelentenek ezek a készülékek. Azonban a legprofibb érzékelőnek is csak akkor van értelme, ha megfelelő helyre helyezik ki, amiben a használati utasítás is nagy segítséget nyújt. A videóban is hangzik el tanács ezzel kapcsolatban.

Halálos szén-monoxid mérgezés Toronyban - egy középkorú férfi az áldozat
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló