Több mint 100 raklapnyi visszahívott Mars-termék érkezett Magyarországra

Ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója közölte.

Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója elmondta: azok a vásárlók, akik megkárosítva érzik magukat, ott adhatják vissza a terméket, ahol azt vásárolták, ott tőlük visszavásárolják azt.

A visszahívási értesítés kézhezvétele után a kereskedőknek azonnal le kell venniük a termékeket a polcokról, és azt visszajuttatják a Mars által megadott címre. A Mars Magyarország Bt. a későbbiekben dönti el, hogy mi történjen a visszagyűjtött termékekkel - ismertette az igazgató.

Kiemelte: a Mars mintegy féléves termelését hívta vissza a mini Snickers, Mars, Milky Way, Celebrations és Mini Mix termékekből, miután Németországban egy Snickers szeletben piros műanyagdarabokat találtak. Szerinte azért ilyen "hatalmas a visszahívási akció" mert a cég is még vizsgálja, hogyan kerülhettek a műanyagdarabok a termékbe.

A Mars azért is döntött a teljes tétel visszahívásáról, hogy a vásárlók felé igazolja: maximálisan elővigyázatosan jár el. Így próbálják a renoméjukat megtartani, és a vásárlók biztonságát szavatolni - jegyezte meg az igazgató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek