Több mint 30 vasútállomást újít fel a MÁV, nincs köztük Vas megyei

A program megközelítőleg 15 milliárd forintba kerül majd.

Lázár János építési és közlekedési miniszter döntése alapján a MÁV több mint 30 vasútállomást újít fel olyan településeken, ahol a saját térségükben kiemelkedő forgalmú, de leromlott állapotú vasútállomások vannak.

A magyar falu program részeként pedig 11 helyszínen új, hűtött-fűtött váróterem létesül majd. Ezeken az állomásokon a peronokhoz vezető aluljárókat és lépcsőket is felújítják.

A program 14 megyét érint, Vas megye nincs köztük. Javarészt észak- és kelet-magyarországi települések kerültek be a programba. A beruházások együttes értéke majdnem meghaladja a 15 milliárd forintot.

A programba bevont helyszínek: Ács, Ajka, Aranyosapáti, Balmazújváros, Bashalom, Berettyóújfalu, Demecser, Esztergom-Kertváros, Felsőzsolca, Gárdony, Győrasszonyfa, Gyula, Jászberény, Kisvarsány, Kőbánya alsó, Leányvár, Magyarbánhegyes, Martonvásár, Mátészalka, Nyíradony, Nyírbogát, Ópályi, Pécsudvard, Poroszló, Püspökhatvan, Salgótarján, Sárrétudvari, Szalatnak, Szerep, Szépjuhászné, Tiszaalpár, Tiszajenő alsó, Tokaj, Várpalota, Villány. (MTI).

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek