2215 barna varangy, 53 erdei béka és hat alpesi tarajosgőte. Ez a mérlege az Őrségi Nemzeti Park idei kétéltű mentőakciójának, az akciót idén már kilencedszer szervezték meg.
Az akció lényege, hogy kora tavasszal békaterelő ponyvasorokat állítanak fel a Szentgotthárd-Apátistvánfalva közút mentén, Zsidahegy térségében. A kétéltűek ugyanis ebben az időszakban igyekeznek szaporodóhelyükre, és közben átkelnek a közúton, ahol a járművek kerekei alatt végzik.
A békaterelő ponyvasor gyakorlatilag egy 260 méter hosszú mesterséges fal, ami megakadályozza ,hogy az állatok felmenjenek a közútra, és így megvédi őket a gázolástól. Az akcióról egy Facebook-oldalon számoltak be. ahol azt is írták, a megállított példányokat civil segítséggel begyűjtötték, megszámolták, majd egy közeli tavacskába szállították. A megmentett állatok természetvédelmi értéke 22 millió 980 ezer Ft.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!