Tovább tartanak a tüntetések Belgrádban, a tiltakozók szerint az államfő önkényes intézkedéseket hoz. A biztonsági erők tagjai pajzsaikkal igyekeztek visszaszorítani az embereket, megakadályozva őket abban, hogy behatoljanak a parlamentbe. Mintegy hetven embert őrizetbe vettek, többen megsérültek. Jelentések szerint a parlament épületénél emelt kordonnál egy embert lábon szúrtak. A tömegben elvegyült civilruhás rendőrök a sérültet biztonságos helyre vitték, ahol sebesülését ellátták. A késelőt más rendőrök őrizetbe vették.
A pénteki zavargást megelőzően csütörtökön ugyan békés megmozdulás volt Belgrádban, de a hét többi napján vehemens megmozdulások voltak. Egyes ellenzéki vezetők azt állítják, az erőszakot a kormány befolyása alatt álló tüntetők szították azzal a céllal, hogy rossz hírbe hozzák azokat, akik kezdetben felléptek Aleksandar Vucic szerb elnöknek a koronavírussal összefüggésben tervezett kijárási tilalma ellen. A megmozdulások azonban a rendszer elleni szélesebb körű tiltakozásba csaptak át.
Vucic cáfolta, hogy befolyása lenne azokra a "huligánokra", akik a békés tüntetőkre támadtak a héten. Szerinte ezeket az embereket az ellenzékiek hozták magukkal. Pénteken a szerb kormányfő, Ana Brnabic arról számolt be, hogy egy nap alatt 18 haltak meg a koronavírusban, ez a legmagasabb halálozási adat a járvány megjelenésének kezdete óta. Háromszáznyolcvanhat embernél mutatták ki egyébként a fertőzést az elmúlt 24 órában. Március óta 17 300-an betegedtek meg a kórban, 352-en meghaltak a balkáni országban.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!