Immár több pénzt keresett felfüggesztett végrehajtóként a korrupcióval vádolt Schadl György, mint amennyit elítélése esetén büntetésként fizetnie kellene az ügyészség indítványa alapján – írja a 24.hu.
A lap szerint már 249 millió forintot keresett felfüggesztett végrehajtóként Schadl, miközben 200 millióra büntetné az ügyészség. A gyakorlat az igazságszolgáltatás minden szereplője előtt ismert, ám mindenki tétlenül nézi.
A 24.hu cikke szerint a végrehajtók korrupcióval vádolt volt elnökének azért van továbbra is lehetősége, hogy százmilliókat keressen felfüggesztett végrehajtóként, mert a végrehajtói irodáját állandó helyettesítéssel az a Kovássy Szabolcs végrehajtó vette át, aki a 2015-ben Schadl vezetésével alakult elnökségnek és a jelenlegi vezetőségnek is a tagja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!