"Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség - a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte" - írta a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán.
Hozzátették, Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget.
Kátya kérésére eddig a pillanatig az alapítvány kizárta a nyilvánosságot, ám eljött az idő, hogy a nagyközönség segítségét kérjék.
Először május 25-ig gyűjtenek a színésznőnek az alapítvány számlaszámán, jótékonysági gálát is szerveznek, amelyen fellép többek között Udvaros Dorottya, Für Anikó, Falusi Mariann, Peller Anna és Dolhai Attila.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!