A felvétel még vasárnap készült, a magyar turisták Orabic mellett látták. A felvételen jól hallható, hogy egyikük a többieket próbálja kihívni a vízből, aztán igyekeznek biztonságos helyre menekülni.
A tornádó 24 fokos párás, szélcsendes időben alakult ki, miközben a távolban, a tenger fölött egy zivatarcella mozgott észak felé. A közelgő tölcsérnek félelmetesen dübörgő, süvítő hangja volt, ami a videón a szél miatt nem hallható.
A tölcsér közelében a szélirány többször megfordult, ereje néhány perc után állandósult. Az erős szélben csak megkapaszkodva lehetett felállni és alig lehetett levegőt kapni. Mindeközben sós eső esett - írják a youtube-on.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!