Szombaton a megyenap kavalkádja előtt ünnepi ülést tartott Vas Megye Közgyűlése, ahol kitüntetéseket adtak át. Többek között „Vas Megye Díszpolgára” kitüntetésben részesült: Törőcsik Mari színművész, velemi lakos. A tavaly alapított díjat ő kapta meg másodszor, az első Vas megyei díszpolgár egy éve - mint emlékezhetünk - Kásler Mikós lett.
A közgyűlés laudációjában a következő olvasható:
"Törőcsik Mari a magyar színház- és filmművészet legendás alakja, egyik legkiválóbb és legnépszerűbb színművészünk. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1976-ban elnyerte a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat.
1995-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét. 1973-ban járt először Velemben és azonnal megszerette a települést, ahol házat vásárolt. Vas megye iránti szeretete, ragaszkodása, amelynek az ország nyilvánossága előtt is már többször hangot adott, tovább erősíti megyénk jó hírnevét. Több évtizedes művész tevékenysége, életműve és egyre erősödő, bensőséges kötődése a megyéhez teszi érdemessé a kitüntetésre."
Nekünk, nézőknek azonban ennél sokkal többet jelent Törőcsik Mari, aki sajnos nem tudott megjelenni az átadási ünnepségen, az elismeréssel járó oklevelet az elkövetkezendő napokban adják át neki. Munkássága előtt tisztelegve egyébként a Megyenap keretében filmjeit vetítették az AGORA-Savaria Filmszínházban.