Törőcsik Mari: „Köszönöm, hogy imádkoztak értem”

A kórházból üzent a tüdőgyulladással kezelt színésznő.

Jobban van Törőcsik Mari, akit közel egy hónapja kezelnek a szombathelyi kórházban tüdőgyulladással – számolt be a Blikk.

Töröcsik Mari szeretett velemi házának kapujában.
Stekovics Gáspár

Törőcsik megköszönte, hogy sokan imádkoztak érte. Elmondta, „Sokat jelent az emberek szeretete, tudom, hogy rengetegen szeretnék – és hisznek is abban –, hogy felgyógyuljak. Szerencsére már jobban vagyok, bár még nem engedtek haza a kórházból, de javulnak az eredményeim. Remélhetőleg az ünnepek után már újra otthon lehetek.”

Bodrogi Gyula
Stekovics Gáspár felvétele

Volt férje és jóbarátja, Bodrogi Gyula is örült, hogy hosszas kihagyás után beszélhetett a színésznővel. Aki elmondta, már korábban is kapott híreket arról, hogy Törőcsik jobban van, de mostanáig nem tudtak telefonon beszélni. Bodrogi hozzátette, tudta, hogyha „igazán jól lesz, akkor maga mondja majd el. Nagyon örültem, hogy hallottam a hangját, el is érzékenyültem, megkönnyeztem. Jó volt beszélni vele, remélem, hamarosan kiengedik és akkor meglátogathatom.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek