Török Gábor szerint bizalmi válság lehet a királyi udvarban

Arra még nem volt példa, hogy a miniszterelnök a saját táborát figyelmeztette volna nyilvánosan.

A politológus arra hívta fel a figyelmet a 24.hu Törökülés című műsorában, hogy Orbán Viktor korábban nem fogalmazott meg ilyen fenyegető hangvételű mondatokat, mint most, a kötcsei beszédében mondatokat. Korábban legfeljebb az ellenoldal számára volt hasonlóra példa. Az, hogy a saját táborát figyelmeztetni, fontos lenyomata annak, hogyan gondolkodik a miniszterelnök a jelenlegi politikai helyzetről.

Korábban Török a legérdekesebb mondatnak nevezte Orbán kijelentését: „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve".

Az elemző szerint az Orbán-rendszert maga a vezető személye működteti, ezt pedig egy nagyon jelentős holdudvar transzformálja, tehát a hatalmi akaratot ez viszi tovább.

"Orbán számára a legfontosabb kérdés az, hogy ebben a királyi udvarban, az ő tekintélye ne sérüljön meg. (...) Folyamatosan demonstrálnia kell, hogy ő jól lát a pályán, továbbra is a legokosabb hadvezére ennek a tábornak, és ő az, aki nem ostoba a kormányzáshoz. Ezért ennyire fontos Kötcse" - mondta az elemző.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet