Török Gábor zúzná szét a Fidesz kétharmadát?

A politikai elemző lájkokat gyűjt a Facebookon, hogy elindulhasson Navracsics Tibor volt mandátumáért Veszprémben. Komolyan gondolja.

A szombathelyi származású politológus vasárnap délután írta a Facebookon, hogy ha sikerül egymillió lájkot összegyűjtenie, akkor elindul a veszprémi időközi választáson, ahol a Brüsszelbe távozott Navracsics Tibor országgyűlési mandátumának sorsa dől el.

Komolyan gondolja

Később Török már könnyített a feltételeken, azt írta, megelégszik 22 194 lájkkal, hiszen Navrasics ennyi szavazattal nyert tavasszal. Török most közel 11 ezer lájknál tart.

Nyugat.hu

A veszprémi időközi választásokat 2015 februárjára írták ki, a tét nem kisebb, mint a Fidesz parlamenti kétharmada. Ha ezt a választókerületet elveszíti a kormánypárt, akkor elveszíti a kétharmadot. Egyes elemzők szerint ennek most inkább politikai üzenete lenne, hiszen a Fidesz az elmúlt években már saját ízlésére formálta a kétharmados törvényeket.

Talán egyetlen esetben lenne rá szüksége, a választási törvény módosításakor. 2010 és 2014 között a kormánypárt többször megváltoztatta a törvényt, mindig úgy, hogy nekik kedvezzenek a szabályok. Az idei országgyűlési választásokat megfigyelő EBESZ elemzésében ki is jelentette, hogy a választási esélyek nem voltak egyenlőek.

Török egyébként független jelöltként indulna, az Indexnek adott rövid interjújában úgy fogalmazott, célja az, hogy ne pártok kezében legyen a kétharmad. Közben a Népszava azt írja, hogy a veszprémi választásokon Simicska Lajos is elindul. Azt viszont nem tudják, hogy Simicska a Fidesz színeiben vagy függetlenként jelöltetné-e magát. A Fidesz nemrég azt közölte, hogy a 33 éves Óvádi Pétert, Navracsics titkárát indítja a veszprémi időközi választásokon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet