Törvényjavaslatot nyújt be a DK a Balatonról

A DK törvényjavaslatot nyújt be, hogy minden Balaton-parti településen legyen kötelező legalább egy ingyenesen használható szabadstrandot üzemeltetni.

Tavaly a sajtó számításai szerint egy négytagú családnak szállással együtt, de mindenfajta luxus nélkül akár 300 ezer forintba is kerülhetett az egyhetes balatoni nyaralás. Ez idén ennél is drágább lesz, kiderült ugyanis, hogy a korábban közpénzből, jellemzően uniós pénzből felújított balatoni szabadstrandok egy jelentős része idén nyártól már fizetős strandként fog működni – írja közleményében a Demokratikus Koalíció. A párt szerint ezzel a Balaton-parti települések fideszes polgármesterei nem csak saját városaikat verték át, hanem visszaéltek azzal is, hogy közpénzből újíthatták fel a szabadstrandokat. A Demokratikus Koalíció szerint az uniós pénzből felújított szabadstrandokat nem szabad fizetőssé tenni. A DK törvényjavaslatot nyújt be, hogy minden Balaton-parti településen legyen kötelező legalább egy ingyenesen használható szabadstrandot üzemeltetni. „A Balaton nem lehet luxus, és nem lehet a gazdagok szórakozása! A magyar tenger minden magyaré, biztosítani kell, hogy minden magyar család ingyenesen strandolhasson a Balatonon” – írják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek