Tóth Gabi egy régi műtéte közben találkozott Istennel

Ez volt az „első isteni élménye”.

Az énekesnő 18 évesen belső vérzés és tüdőembólia miatt műtőasztalra került, az életmentő operáció közben pedig különös dolgot tapasztalt. Néhány évig azt gondolta, hogy felébredt az altatásból, de később más magyarázatot talált rá.

„Akkor volt az első isteni élményem. Akiknek beszéltem az átélt élményemről, azt mondta: hallucináltam vagy álmodtam. Úgy éreztem, mintha valaki felemelt volna, és megszűnt bennem a félelem. Megkérdezték tőlem, hogy mit szeretnék. Azt feleltem, nekem itt nagyon jó. Egy hangot hallottam, ami azt mondta, hogy dolgod van, és visszatértem” – mesélte a Bestnek Tóth Gabi, akinek nem ez volt az egyetlen ilyen tapasztalása.

„Tavaly egy koncerten volt hasonló élményem, és a duettpartneremnek is hasonló tapasztalása volt. Egyre erősebben érzem, hogy most találtam meg az igazi utam, és nem tudnak megrendíteni ebben” – idézi még a 24.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű