Tovább enyhíti a korlátozásokat Ausztria: nyitnak az iskolák, üzletek

Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása - jelentette be Sebastian Kurz kancellár kedden Bécsben.

Jó úton vagyunk, az óvintézkedések hatásosak - jelentette ki. A hétvégén száz alá csökkent az új fertőzöttek számának napi növekedése, és ez nemcsak Európában, hanem világviszonylatban is a legjobb eredmény - tette hozzá. A jövőbeni enyhítésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "annyi szabadságot kell adni, amennyi lehetséges, és annyi korlátozást kell érvényben hagyni, amennyi szükséges". Kifejtette: fokozatosan, óvatosan folytatják az ország újranyitását, és folyamatosan figyelik a koronavírus terjedésével kapcsolatos számokat, hogy szükség esetén "behúzhassák a vészféket". A kancellár felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az enyhítések bevezetésével folyamatosan nő az egyének felelőssége is.

Az újranyitás részleteit ismertetve azt mondta: kedden kinyitottak a kisebb üzletek, május elsején pedig valamennyi üzlet újranyithat, és a szolgáltatások, így többek között a fodrászatok is fogadhatják a vendégeket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szájmaszkot kell viselni, és be kell tartani a kötelező távolságot. Az iskolákban május 4-től megkezdődik az érettségire, illetve a záróvizsgákra való felkészülés, május közepétől pedig az alsóbb iskolai osztályokban is folytatódhat a tanítás, de ennek részleteiről később tájékoztatnak - tette hozzá.

A vendéglátóhelyek május közepén nyithatnak, de a munkatársaknak szájmaszkot kell viselniük. A templomokban május 15-től tarthatnak istentiszteleteket. Az április végéig érvényben lévő kijárási korlátozások esetleges meghosszabbításáról később döntenek majd. Kurz leszögezte, hogy a határellenőrzések megszüntetése, illetve az utazási korlátozások feloldása is a koronavírus terjedésével, illetve megfékezésével kapcsolatos számok függvénye, ezekről a szomszédos országokkal egyenként tárgyalnak. A kancellár közölte, hogy ő maga a tervek szerint Ausztriában tölti majd nyári szabadságát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek