Továbbra is nyomoz a rendőrség Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselésének ügyében

Állítólag egy másik fórumon is fegyver lehetett a Tisza párt politikusánál.

Továbbra is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési ügye miatt, írja a Magyar Nemzet nyomán a 24.hu.

A Tisza párt politikusa még egy tavaly májusi szeghalmi lakossági fórumon viselhetett fegyvert a ruházata alatt, a rendőrség ezután indított eljárást, sőt, a fegyverviselési engedélyét is visszavonták.

A Magyar Nemzet szerint azonban nemcsak akkor és ott, hanem később, egy másik, ferencvárosi rendezvényen is fegyver lehetett az ellenzéki politikusnál. Ez állítólag már azután történt, hogy a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje lett. Az esetet követően a politikus ellen a lap szerint újabb szabálysértési eljárást indítottak, és, bár az ellene folyó szabálysértési eljárásokat időközben megszüntették, az utóbbi ügyben a nyomozás folytatódik.

Ruszin-Szendi egyébként két hete jelentette be, hogy megszüntették a nyomozást a májusi fegyverviselési ügyében. A volt vezérkari főnök egyébként a 24.hu-nak két hete azt mondta, sehol nem volt nála fegyver, de az övén néha vannak olyan eszközök, amelyekben más dolgokat tart, és ezt nézhették tévesen fegyvernek a politikai ellenfelei.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet