A Tower Bridge érdekessége, hogy függőhíd és billenőhíd egyszerre. A két torony közt két darab gyalogoshíd található, a nagyszabású beruházás keretében ezek kaptak üvegpadlót. Ezt a megoldást turistalátványosságnak szánták, de múlt pénteken egy elejtett sörösüveg megrepesztette, és egy nő tűsarkú cipője teljesen összetörte az egyik, közel fél tonnás üveglapot.
Valaki leejtett egy sörösüveget: ez történt
Ezt a két gyalogoshidat 1910-ben zárták le és csak 1982-ben nyitották meg ismét. Most igyekeznek bezárás nélkül megoldani a cserét, mert a keleti gyalogoshíd csak decemberben lesz használható, addigra készül el az ottani üvegpadló. Ideiglenesen a sérült részt egy matt takaróelemmel fedték.
Minden üvegtábla öt rétegből áll, most is csak a legfelső, úgynevezett kopóréteg törött össze. Ezt a rétegen könnyen cserélhetőre tervezték, így vasárnap már ki is javították a sérült szakaszt. Chris Earlie a Tower Bridge vezetője elmondta, senki sem volt veszélyben a törött üveg miatt. Adta hírül a DailyMail.
A felső gyalogoshidak
Az átalakítás egymillió fontba – közel négyszázmillió forintba – került, de ez a látvány minden pénzt megér. Egy jegy a kilenc font, ami nagyjából háromezerötszáz forintnak felel meg, aki jegyet vált, szédületes élményben lehet része, amint letekint a negyvenkét méteres magasságból. Nézze meg, az átadóról készült képeket is!
Amikor az agyunk azt mondja, ne nézz le...
...akkor kellett volna szót fogadni.
Egy idő után, már meg lehet szokni
Aki elég bátor, nyugodtan megállhat nézelődni
A látvány lenyűgöző
Bár egyesek szemmel láthatólag rosszul viselték a bámészkodást
Az egész világ a lábaink előtt hever
Hatalmas volt a médiaérdeklődés
Ez nem egy terepasztal fotója, ez a valóság
Biciklisek madártávlatból
Ilyen, amikor felnyitják a hidat
Aki gyerekként szerette a modellautókat, itt kedvére nosztalgiázhat
Egy vitorlás nem csinál nyarat, de a hidat felnyitják előtte
Kukkolás, avagy az üvegpadló alulnézetből
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!