Vége a trafikoknak a hipermarketekben és a benzinkutaknál

Május 30. után nem működhetnek nemzeti dohányboltok ezeken a helyeken. Tegnap jelent meg a kormányrendelet.

A vonatkozó kormányrendeletet csütörtökön közölte a Magyar Közlöny, az új rendelkezést semmiféle előzetes híradás nem előzte meg. A lényeg, hogy a 2500 négyzetméter alapterületűnél nagyobb bevásárlóközpontokban, hipermarketekben és benzinkutaknál, valamint ezek környékén 2014. május 31. után nem működhetnek nemzeti dohányboltok. Még azok sem, amelyek minden engedélyt megkaptak már.

A rendelet ugyanakkor azt is megtiltja, hogy egymás 200 méteres körzetében nem működhet két dohánybolt. Vagyis, a boltok között legalább 200 méteres távolságnak kell lennie. Ez a rendelkezés viszont csak azokra a trafikokra vonatkozik, amelyeknek még nincs működési engedélyük, és azt november 30. után szerzik meg.

Az új szabály Szombathelyen sok trafikot érint, hiszen gyakorlatilag minden benzinkút mellett van dohánybolt, és van a hipermarketekben is. Ide kattintva A Nyugat trafiktérképe: fedezze fel, kik a tulajdonosok! 2013. August 30. 14:57 interaktív térképünkön megnézheti a szombathelyi dohányboltokat.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A Nyugat trafiktérképe: fedezze fel, kik a tulajdonosok!

Nagyobb, hosszabb, vágatlan: a Nyugat trafiktérképén minden rajta van, amit a szombathelyi trafikokról érdemes tudni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet