Annyira erőlködött a vécén, hogy belehalt

Szívrohamot kapott.

Meghalt egy 72 éves férfi a kínai Zhejiang tartományban, amikor három napja tartó székrekedés után megpróbálta kierőltetni magából székletét, de a nagy erőfeszítéstől szívrohamot kapott – írja a 24.hu -. A csak Zhu vezetéknéven említett férfi halálában a beszámoló szerint szerepet játszott már meglévő szívbetegsége, valamint magas vérnyomása is.

Az eset még előző hét kedden történt, Wenzhou városában. A cikk szerint az idős férfi székrekedéstől szenvedett, és már három napja hiába próbálkozott, nem sikerült ürítenie. Aznap este, lefekvés előtt újra meg akarta kísérelni, de a vécén ülve eszméletét vesztette és összeesett. Rokonai azonnal kórházba vitték, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Az orvosok a családnak elmondták, hogy a vécézés közben történt nagy erőlködés miatt megemelkedett a vérnyomása és a pulzusa, és ez okozta a végzetes szívrohamot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek