Autó hajtott egy német turistacsoportba Olaszországban, többen meghaltak

Nem terrortámadás, részeg volt a sofőr.

A főutcán várakozó német turistákat gázoltak el az észak-olaszországi Lutago (németül Luttach) városkában vasárnap hajnalban. A balesetben hat német fiatal a helyszínen életét vesztette, tizenegyen pedig megsérültek - közölték olasz hatósági források.

A Corriere della Sera című olasz napilap értesülései szerint az autót vezető 28 éves férfi véralkoholszintje a megengedettnél jóval magasabb volt. A sofőr a közeli Chienes településről származik, és túlélte a balesetet. A sérültek közül három ember súlyos állapotban van, egyiküket helikopterrel a szomszédos Ausztriába szállították kórházba.

Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy a turisták hajnali egy órakor az őket szállító autóbuszra vártak, amikor az autó közéjük hajtott. Az áldozatokat még nem azonosították, azt sem tudni, hogy Németországnak pontosan melyik részéből érkeztek. Nem mindenkinél voltak iratok, ráadásul a csoport tagjai közül nem ismerte mindenki a másikat. A német külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a balesetet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek