Traktort előzött volna egy KIA Sitkénél, de már előzte egy Skoda

A skodás visszahúzta a kormányt, de így is ütköztek.

Nagysimonyi felől Sitke irányába tartott kedden egy Skoda személygépkocsi. A jármű vezetője egy KIA előzésébe kezdett, ami előtt egy traktor haladt.

A Skodát vezető fiatalember azt mondta, hogy már bőven előzésben volt, amikor a KIA sofőrje is előzni kezdett, de időközben belenézett a tükörbe és visszahúzta a kormányt.

Előzésben lévő Skoda elé hajtott a szintén előzni szándékozó sofőr
TM/Nyugat.hu

A két jármű így is ütközött. Személyi sérülés nem történt. A traktor vezetője észlelte a balesetet és ő is megállt. Magáról az előzésről nem tudott részleteket mondani a helyszínelőnek, a két személyautó vezetőjének elmondása alapján.

Személyi sérülés nem történt a Nagysimonyi és Sitke között történt balesetben
TM/Nyugat.hu

A KiÁ-t vezető nő a kérdésünkre elmondta, hogy elismerte a felelősségét a balesetért, de azért vannak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy a másik jármű mikor és hogyan kezdte meg az előzést.

112press.hu
TM/Nyugat.hu

A forgalomban nem okozott nagyobb fennakadást a baleset.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló