A körmendi legenda visszavonul

Nem folytatja sportpályafutását Trummer Rudolf. A körmendi csapat ikonját június végén menesztette az egyesület, most már a civil életre készül.

A sokáig a körmendi kosárlabda csapatban pattogtató klasszissal június végén közölte a MJUS-Fortress Körmend klubvezetése, hogy nem kívánnak vele a jövőben együtt dolgozni.

Trummer egy ideig még gondolkodott a folytatásról, azonban ma a BB1.hu kosárlabda hírportállal közölte, befejezi az élsportot és a civil életet választja.

Trummer egy 2009-es szurkolói ankéton
Lovagi Milán

- Én úgy vagyok a kosárlabdával, hogy az ember vagy teljes mellszélességgel csinálja, vagy sehogy. Ezért levezetni nem sok értelmét látom. Most jön a civil élet, hogy mivel fogok foglalkozni, még egyelőre nem tudom. Remélem ez minél hamarabb tisztázódik és új életet kezdhetek – fogalmazott Trummer.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport