Trump hívei betörtek az amerikai törvényhozás épületébe

A Capitoliumban az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén éppen a tagállamokból érkező elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott.

Trump-párti tüntetők magyar idő szerint negyed kilenckor betörtek a washingtoni Capitoliumba - számolt be a Telex. A CNN értesülései szerint több száz tüntető jutott be az épületbe, amit emiatt lezártak. A 444. hu arról számolt be, hogy annyira eldurvult a helyzet, hogy az elnöki testőrsége fontolgatja a szenátus ülésén elnöklő Mike Pence alelnök kimenekítését.

Ez a helyzet úgy alakult ki, hogy az elnök beszéde után a tüntetők átvonultak a National Mall túlvégére, a Kongresszus épületéhez. Ott előbb pár tucatnyian áttörték a kordonokat, hogy aztán százak csatlakozzanak hozzájuk az épületnek egy olyan főlépcsőjén, amely még normál időkben is le van zárva a nagyközönség előtt. A történtek miatt a Capitolium saját rendőrsége lezárta az épületet, a képviselőket, szenátorokat és stábjaikat arra szólították, hogy zárkózzanak be az irodáikba.

Az amerikai szenátus és a képviselőház összevont ülésén egyébként formálisan is megszámolják a novemberi elnökválasztás elektori szavazatait, és hitelesítik a végeredményt. A kongresszusi szakasz általában csak formalitásnak számít, de a Trumphoz hű republikánusok megkérdőjelezték az arizonai eredményeket. Így a képviselőházban és a szenátusban is legfeljebb két-két órán át meg kell vitatni, hogy elfogadják-e ezt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet