"Gyors" katonai akciót rendelt el Nigériában a hadügyminisztériumtól Donald Trump amerikai elnök, amennyiben az ország nem tesz valamit a keresztények védelme érdekében - írja a Reuters.
A Truth Social nevű felületen Trump arról is írt, hogy az USA leállít minden támogatást és segélyt, ami Afrika legnépesebb országának és egyben az egyik legnagyobb olajtermelő nemzetnek ment.
Az elnök szerint Nigéria egy szégyenteljes ország és gyors cselekvésre buzdította a kormányt.
"Ha támadunk, akkor az gyors, ádáz és édes lesz, úgy ahogy a terrorista bűnözők támadják a DRÁGA keresztényeket"
- írta az amerikai elnök.
Bola Ahmed Tinubu nigériai elnök szerint viszont országa nem vallásilag intoleráns, az ország külügyminisztériuma pedig azt ígéri, továbbra is harcolni fognak a szélsőségesek ellen.
A Reuters szerint bár az országban alapjáraton jól működik a békés együttélés a nemzetiségek és a vallási csoportok között, előfordulnak erőszakos esetek is. Az elmúlt 15 évben az iszlamista Boko Haram terrorista csoport támadásai is több áldozatot követeltek, bár az emberi jogi megfigyelők szerint ezek többsége muszlim vallású volt.