A koronavírusra utalva az amerikai elnök úgy fogalmazott: "a Láthatatlan Ellenség támadására tekintettel, megvédendő munkahelyeinket és nagyszerű amerikai állampolgárainkat, elnöki rendeletet fogok aláírni az Egyesült Államokba irányuló bevándorlás átmeneti felfüggesztéséről". A mikroblog-bejegyzésben Trump nem jelölte meg az elnöki rendelet kiadásának időpontját, sem azt, hogy az intézkedés meddig tart és hogyan érinti majd a zöld kártyával már rendelkezőket. A Fehér Ház elhárította a választ az amerikai újságírók ezzel kapcsolatos kérdéseire.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!