Trump országos szükségállapotot hirdetett az USA-ban

A szövetségi kormány 50 milliárd dollárt szabadít fel a koronavírus terjedése elleni küzdelemre.

Donald Trump amerikai elnök országos szükségállapotot hirdetett pénteken az Egyesült Államokban az új típusú koronajárvány miatt. - írja a nuus.hu - A Fehér Ház Rózsakertjében mondott beszédében az amerikai elnök bejelentette: a szövetségi kormány 50 milliárd dollárt szabadít fel a koronavírus terjedése elleni küzdelemre a tagállamok és a települések számára. Az összeget a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) költségvetéséből folyósítják.

A vírustesztek elvégzésének, a betegek ápolásának és a vakcina kutatásának nem lesz anyagi akadálya – szögezte le az elnök. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat eddigi intézkedései – köztük az Európai Unió országaiból, korábban pedig Kínából történő beutazások felfüggesztése – helyeseknek bizonyultak.

Trump közölte, hogy széleskörű felhatalmazást ad Alex Azar egészségügyi miniszternek egyes törvények és szabályozások megkerülésére annak érdekében, hogy a szakemberek és az ellátó szolgálatok rugalmasabban alkalmazkodhassanak a rendkívüli helyzethez. Sürgősségi központok felállítását javasolta az amerikai tagállamoknak, és  felkérte a kórházakat, hogy készüljenek fel a szükséghelyzetre. Mint mondta: nem lesz hiány vírustesztekben, sőt a jövő hét elejéig további félmillió, egy hónapon belül pedig ötmillió  tesztet juttatnak el az egészségügyi hatóságokhoz, illetve laboratóriumokhoz és kórházakhoz, de az amerikai kormányzat azt nem akarja, hogy azokon is elvégezzék a vizsgálatokat, akiknek nincs szükségük rá.

Az elnök bejelentette: a Google napokon belül olyan honlapot indít, amelynek segítségével megállapítható lesz, hogy szükség van-e az adott esetben a vírusteszt elvégzésére. Elmondta azt is, hogy megkönnyítik a távgyógyítást és a távolból történő tanácsadást is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek