Donald Trump azt szeretné, ha az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) lefoglalná a november 3-i amerikai elnökválasztáson használt szavazógépeket.
Trump pénteken annak ellenére pendítette meg a lehetőséget, hogy ezt a környezetében többen ellenzik. A szavazógépek ellenőrzésére Trump állítólag Sidney Powellt, azt az ügyvédet akarja felkérni, aki nemrég még azt állította, hogy a több kulcsjelentőségű szövetségi állam szavazógépein olyan programok futottak, amelyeket az egykori venezuelai elnök, Hugo Chávez utasítására írtak.
A The New York Times szerint a szavazógépek lefoglalásának az ötlete csak azt jelzi, hogy Donald Trump hajlandó egyre szélsőségesebb eszközökhöz nyúlni az elnökválasztási eredmény megfordítására. November 3. után a kampánystábja több mint 50 jogi eljárást kezdeményezett választási csalás gyanújával, de mindegyik keresetét elutasították. - írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!