Tűz volt a székesfehérvári kórházban, ággyal együtt mentették a betegeket

128 beteget kellett kimenteni.

Kigyulladt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház egyik kórterme csütörtök hajnalban – írja a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása alapján a 444.hu.

Az ötödik emeleti helyiségben két függesztett tévé kapott lángra, a tűzoltók 128 beteget menekítettek ki. A beszámoló szerint a mentésben harminchét tűzoltó vett részt tíz járművel. A betegeket többségét ággyal együtt mentették.

A tűzoltók porral oltóval oltották el a lángoló televíziókészülékeket, hőkamerával átvizsgálták a mennyezetet, a füsttel érintett folyosókat átszellőztették, majd az ötödik emelet kivételével segítettek a betegeket visszatolni a kórtermükbe.

A tűzeset során a betegeknek nem esett baja, egy kórházi dolgozó a füst belélegzése miatt könnyebben megsérült.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek