Orbán Viktor korábban még azt tervezte, hogy részt vesz a német és magyar válogatott szerdai Eb-mérkőzésén Münchenben, kedd este azonban lemondta útját - írja a 24.hu német sajtóértesülésekre hivatkozva. Hivatalosan egyelőre nem erősítették meg az értesülést, a lap érdeklődésére Havasi Bertalan a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár azt közölte, hogy "Orbán Viktor magánprogramjairól, ahogyan korábban, ezután sem adunk tájékoztatást a szerkesztőségeknek".
A lap megjegyzi, hogy komoly véleménykülönbségek alakultak ki a müncheni Allianz Aréna kivilágítása körül: a szivárvány színeivel világították volna ki, miután Magyarországon elfogadták a pedofiltörvényt, amely a homoszexuálisokat egy kalap alá veszi a pedofilokkal. A németek petíciót indítottak azért, hogy az Allianz Arena szivárványos színekben legyen kivilágítva a magyarok ellen, de az UEFA végül nem adott engedélyt az akcióra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!