Az elmúlt hónapokban többen sérültek meg vasúti felsővezetéki áramütéses balesetekben. Felmerült bennünk, hogy vajon nem egy új, a fiatalok körében terjedő kihívás miatt történik mindez. Utánajártunk.
Budafok-Háros vasútállomáson még július közepén történt halálos baleset - írta meg a Telex. Egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány mászott fel egy álló tehervonatra, mindkettőjüket megrázta a magasfeszültségű áram. A fiú a helyszínen életét vesztette, míg a lányt kritikus állapotban szállítottak
kórházba. Pár héttel később valaki, most éppen a rákosszentmihályi állomáson, mászott fel egy teherkocsira. Szerencsére a MÁV alkalmazottai időben észrevették az egyént, és rögtön áramtalanították a felsővezetéket, így az illető nem sérült meg – derült ki a Telex cikkéből. Pár hónappal ezelőtt Szombathelyen is történt egy hasonló baleset. Mi is beszámoltunk
Életveszélyes áramütést szenvedett egy vagonra felmászó diák Szombathelyen - FRISSÍTVE March 31. 12:10 arról, hogy egy 18 éven aluli fiatal súlyos égési sérüléseket szenvedett, miután felmászott egy vagonra.
Körülnéztünk az interneten, és rátaláltunk a „train surfingre”. De mi is ez? A vonatszörfözés nem egy új trend vagy kihívás, az utóbbi években nagyon népszerűvé vált leginkább az extrémsportolók körében. A „train surfing” nemcsak Magyarországon okoz problémát a hatóságoknak, hanem szerte a nagyvilágban. A vonatszörfözők pusztán a szórakozásért, na meg az adrenalinlöketért veszélyeztetik életüket. Vagyis a vonatszörfözés olyan, illegális és rendkívül veszélyes extrémsport, amely során emberek mozgásban lévő tehervonatok tetején utaznak. A vonatokra mászó fiatalok hatalmas veszélynek teszik ki magukat:
A MÁV-csoport a baleseteket követően egy videót is közzétett arról, mivel jár az, ha valaki egy szerelvény tetejére mászik fel. Azt is elmondják, hogy a 25 000 voltos áramnak nem kell hozzáférés, messziről is lesújt az. A MÁV emellett folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy a vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos.
A MÁV-nál érdeklődtünk az ilyen balesetekre vonatkozó statisztikai adatokról, válaszukat az esetek részletes feltárása miatt csak későbbre ígérték. A GYSEV Zrt.-t is megkérdeztük, akik elmondták, hogy az általuk üzemeltetett vasútvonalakon 2025-ben 1 felsővezetéki áramütéses baleset történt Szombathelyen, míg 2026-ban a mai napig 2 ilyen eset következett be Szombathelyen és Várpalotán. Azt is megtudtuk, hogy mindhárom eset vasúti járműre történő felmászás eredménye volt.
Érdekességképpen a következő képen a MÁV és a GYSEV pályahálózatainak eloszlását láthatjuk Magyarországon:
Természetesen a közösségi médiában megjelenő vonatszörfös videók nagy hatással lehetnek a kalandvágyó fiatalokra. Sokan csak egy „menő” szelfit szeretnének csinálni a vonat tetejéről, mások pedig a csoportnyomás miatt próbálják bizonyítani vagányságukat. Egy biztos, rengeteg tizenéves lebecsüli a fennálló veszélyeket, és nem gondolnak bele abba, milyen súlyosak is lehetnek a következmények. Szóval azt ajánljuk, hogy a vonatszörfözést hagyjuk meg inkább James Bondnak és társainak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!