Új orvosigazgatója van a Markusovszky-kórháznak

Dr. Stánitz Éva váltotta március 1-jével dr. Káldy Zoltánt.

A hét elején jutott el lapunkhoz a hír, hogy változás történt a Markusovszky-kórház vezetésében. Március 1-jével dr. Stánitz Éva, egykori megyei tisztifőorvos lett a kórház új orvosigazgatója.

Dr. Stánitz Éva a 2013-as Semmelweis-díjátadón.
VB

Úgy tudjuk, a korábbi orvosigazgató, dr. Káldy Zoltán orvosigazgató-helyettes lett, emellett pedig osztályvezetői feladatokat is ellát.

A váltással kapcsolatos kérdéseinket még a hét elején elküldtük a kórháznak, választ viszont azóta sem kaptunk. Folyamatosan figyeltük a hivatalos oldalt is, viszont ott sem történt napokig semmi változás. Csütörtökre aztán végül odakerült dr. Stánitz Éva neve is a kórházvezetésbe, dr. Káldy Zoltáné viszont eltűnt.

Dr. Stánitz Éva 2013-ban „Szombathely Egészségügyéért-díj”-at kapott Átadták a Semmelweis-díjakat tegnap Szombathelyen 2013. June 28. 10:47 a szombathelyi városvezetéstől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet