Újabb csavar a Dopeman-Orbán brománcban

A miniszterelnök belátta, hogy elhamarkodott volt a szakítás, és újramelegítette a pitét.

Dopeman és Orbán viszonya lassan Ady Héjanász az avaron című versét juttatja eszembe. A rapper 2013-ban még a miniszterelnököt ábrázoló szobor fejét rugdosta a földön, majd hosszas udvarlást követően 12 évvel később elsőként lépett be Orbán saját Digitális Polgári Körébe. Aztán ez mintha kellemetlenné vált volna az éppen ultrabalos feministává váló FIDESZ számára, a miniszterelnök pedig le is szedte a Facebookjáról a közös képet. A mosolyszünet azonban nem tartott sokáig, Orbán most ismét elérhetővé tette a fotót.

Ez azért meglepő, mert a bántalmazott nőknek Digitális Polgári Kört szervező Vitályos Eszter kormányszóvivő a tegnapi kormányinfón az RTL kérdésére helytelenítette, hogy Dopemannek olyan szövegei vannak, mint például:

"Mit szólnak hozzád a feministák?

Ha nem tetszik valami, mehet az egyenjogúság

Kegyetlen módon pofán baszom őket

Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket"

Divatos szóval élve ez finoman szólva is Red Flag. Ez alapján a miniszterelnökre sem sok jó várhat, főleg, ha felidézzük a korábbi rugdosást. Remélhetőleg Orbán több segítséget kap majd a témában, mint amennyit ő saját bevallása szerint Varga Juditnak adott. Csak nehogy végül Orbánnak is csatlakoznia kelljen a Vitályos Eszter bántalmazott számára létrehozott Digitális Polgári Köréhez.

Végezetül pedig egy a Dopemanhez talán nem mérhető, de azért jelentős magyar költő verse a témában:

Ady Endre: Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,

Vijjogva, sírva, kergetőzve,

Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,

Csattognak az új héja-szárnyak,

Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,

Valahol az Őszben megállunk,

Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:

Egymás husába beletépünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet