Újabb dílereket fogtak el a vasi rendőrök

Három férfival és egy nővel szemben indult eljárás.

A vármegyei és a sárvári rendőrök több településen is kutatásokat hajtottak végre az elmúlt hetekben, amelyek során többféle kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak. Három férfival és egy nővel szemben indult eljárás - írja a police.hu.

police.hu

A sárvári nyomozók egy 52 éves férfi lakhelyén kutattak, és a padláson egy nem használt hűtőben, valamint két műanyag hordóban összesen bruttó 7905 gramm szárított növényi anyagmaradványt találtak. A rendőrök előállították a férfit, kábítószer birtoklása bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A vármegyei nyomozók december elején a celldömölki járás egyik településén kopogtattak egy 39 éves férfi ajtaján. A kutatás során bruttó 91,2 gramm kristályos anyagot, csekélyebb mennyiségű szárított növényi anyagmaradványt, a drog eladásához, porciózásához szükséges eszközöket, valamint több mint 500 000 forintnak megfelelő pénzt foglaltak le. Előállították a terjesztőt, kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Rajta kívül két fogyasztóval szemben indult eljárás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló