Újabb gyomros az önkormányzatoknak a kormánytól

Rendelet után törvénybe foglalják a vendéglátók ingyenes közterület-használati díját a nyár végéig.

Egyelőre csak kormányrendelet írja elő az önkormányzatok számára, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel szeptember elsejéig nem szedhetnek közterület-használati díjat a vendéglátó üzletektől, de egy parlamenti bizottsági módosító javaslat törvénybe is foglalná ezt a szabályt. A kormány május elején rendelkezett arról, hogy az éttermek, kocsmák, presszók díjmentesen használhatják a közterületeket, ezzel is kompenzálva az üzleteket a járványhelyzet káros gazdasági hatásai miatt.

A kitelepülés megkönnyítését, az üzlet beindítását szolgálta a kormány intézkedése, amellyel szeptember elsejéig - vagyis a nyári, főszezon végéig - díjmentessé tették a közterületek használatát. Ezzel ugyanakkor a területek tulajdonjogával rendelkező önkormányzatokat károsították meg. Időközben lényegében minden korlátot feloldottak, amelyek a vendéglátást nehezítették.

A kormány azonban semmit nem akar a véletlenre bízni, ezért a parlament igazságügyi bizottsága segítségével törvénybe fogják átültetni a májusi rendeletben foglaltakat. Ennek azért van jelentősége, mert sajtóhírek szerint egyes önkormányzatok megkísérelték az elmaradó díjak beszedését. Amennyiben a parlament elfogadja a bizottság módosítóját, akkor törvényi szintre emelkedik a díjszedés tiltása, s már csak alkotmányossági alapon - a tulajdonjog szabadságára kiterjedően - lesz értelme vitatni az intézkedést. - írja a privatbankar.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek