Újabb három koronavírus-fertőzött van Magyarországon

Már 12-re nőtt az országban tartózkodó fertőzöttek száma.

Kedden reggel 9 óra 5 perckor frissítette a Nemzeti Népegyészségügyi Központ a koronavirus.gov.hu-t, az új adatok szerint pedig hárommal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. A karanténban lévők száma még mindig 67 és az elvégzett tesztek száma sem változott, ugyanúgy 362-nél áll a mutató.

Újabb három iráni egyetemista szervezetében mutatták ki a vírust, mindannyian a Semmelweis Egyetem hallgatói, akárcsak az elsőként diagnosztizált iráni fiatal. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben, a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve, hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban – közölték az oldalon.

A 12 fertőzött közül 8 iráni, 1 brit, és 3 magyar. A magyar betegek között egyelőre egy 70 éves férfit és feleségét, valamint a Debrecenben élő brit férfi magyar feleségét tartják számon. A debreceni nőt még a lappangási idő alatt meglátogatta Vas megyei testvére is, akit hétvégén szállítottak mintavételre a Szent László kórházba. A teszt eredményéről egyelőre még nincs információnk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet