Újabb X-Faktor-mentor neve derült ki

Hatalmas rajongótábora van.

Gáspár Laci és Majka mellett Valkusz Milán, a ValMar zenekar egyik tagja lesz az X-Faktor harmadik férfi zsűritagja – tudta meg a Blikk! A hírt azóta a csatorna is megerősítette.

Facebook/Valmar

Így a duó két tagja más-más csatornánál folytatja a munkát, hiszen míg Milán az RTL húzóműsorának számító tehetségkutató ítészei közé került, addig a társa, Marics Peti a konkurens csatorna egyik vezető arcává vált. Az énekes azonban áll a kihívás elé. Azt mondja, lehet, sokakat meglep hogy az X-Faktor készítői egy olyan énekes-dalszerzőt választottak mentornak, aki a zenekarával alig pár éve érte el az első átütő, mindent elsöprő sikert, ám szerinte ez igazi előny, hiszen éppen emiatt tudja, hogyan állíthatja helyes pályára az ugyanerre vágyó versenyzőket - írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek