Megszólalt a tegnapi szombathelyi újjáélesztésnél segédkező férfi

Polgár András nem gondolta, hogy ilyen gyorsan hasznát veszi az elsősegélynyújtó tanfolyamnak.

Polgár András egy előtte történt kisebb balesetnél állt meg, hogy megkérdezze, szükség van-e segítségre. Néhány perc múlva pedig már újraélesztést végzett két autóstársa segítségével. Egy 46 éves férfi életéért küzdöttek, aki a volán mögött lett rosszul.

Az esetről tegnap részletesen beszámoltunk Újraélesztenek egy sofőrt Szombathely határában - sokan elhajtottak a férfi mellett 2020. October 29. 16:52 .

A helyszíni szemle befejezését követően beszélgettünk az újraélesztés egyik résztvevőjével, aki vállalta, hogy kameránk előtt is elmondja, mi történt.

Polgár Andras, a hétköznapi hős

Polgár Andrást megviselték a történtek, életében először vett részt újraélesztésben. Azt is elmondta, hogy a közelmúltban a munkahelyén, a Magyar Közútnál is szerveztek elsősegélynyújtó tanfolyamot, amiben kiemelt szerepet kapott az újraélesztés. Akkor még nem gondolta, hogy ilyen gyorsan hasznát veszi a tanultaknak.

A férfi hangsúlyozta a többi autóstársa szerepét is. A károsult hölgyét, akinek az autójának nekikoccant a Volkswagen, volánjánál az eszméletlen sofőrrel. Az asszony a segélyhívó központtal tartotta a kapcsolatot. A férfiét,a kinek megállította az autóját és a sofőr segítségével vették ki a járműből az eszméletlen sofőrt, majd felváltva végezték a mellkaskompressziót. És az arra járó mentődolgozóét, aki a mentők kiérkezéséig vette át tőlük az újraélesztést.

A Volkswagen vezetője a volán mögött lett rosszul, a helyszínen újraélesztették
TM/Nyugat.hu

Interjúalanyunk elmondta, hogy bár egyszerűnek tűnik, de fizikailag nagyon megterhelő az újraélesztés. Utána legalább ugyanennyire megterhelő lelkileg is, hiába sikerült újraindítani a beteg szívét. Polgár András nagyon reméli, hogy a férfi felépül és hazatérhet a szeretteihez.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy bárhogyan is alakul a beteg sorsa, akik megálltak és segítettek minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a 46 éves férfi tovább élhessen.

Kérjük olvasóinkat, hogy ha azt látják, hogy a mentők kiérkezése előtt civilek küzdenek valakinek az életéért, akkor a saját biztonságukra fokozottan ügyelve álljanak meg és kérdezzék meg, tudnak-e segíteni? Hiszen segítség lehet a forgalom irányítása, az elhaladók tájékoztatása, a kapcsolattartás a segélyhívó központtal, vagy bármi egyéb.

És nem lehet elégszer ismételni, hogy az újraélesztést nem lehet elrontani. Ha nem nyúlnak a klinikai halál állapotában lévő emberhez, akkor az ő útja egyenesen a biológiai halál felé vezet. De az újraélesztéssel esélyt kap a visszafordulásra. Több a sikertelen, mint a sikeres újraélesztés, de rengetegen vannak olyanok, akik annak köszönhetik az életüket, hogy nem féltek hozzájuk nyúlni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló