Újraindult a forgalom a Keleti pályaudvaron

Négyhetes teljes lezárás után vasárnap újraindult a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron – bár csak fokozatosan, és egy váratlan technikai hiba miatt kisebb késéssel.

Vasárnap délután részlegesen megindult a vonatközlekedés a budapesti Keleti pályaudvaron, miután délelőtt még úgy tűnt, a négyhetes felújítási munkálatok ellenére sem tudják megnyitni az állomást. A MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt vasárnap reggel egy videóban jelentette be a váratlan fordulatot, majd néhány órával később a vasúttársaság közleménye már a fokozatos újraindulásról számolt be.

A MÁV tájékoztatása szerint a délutáni és kora esti órákban elsősorban a motorvonatos elővárosi járatok közlekedése indulhatott újra. A távolsági vonatok csak ezt követően térhetnek vissza a Keletibe, a menetrend szerinti forgalom teljes helyreállása pedig várhatóan hétfő reggelre valósul meg.

A Keleti pályaudvar – Magyarország egyik legfontosabb vasúti csomópontja – augusztus 25. óta volt lezárva az utasforgalom elől. A szeptember 21-i (vasárnapi) újranyitást a tervek szerint hajtották volna végre, és Hegyi Zsolt szerint a munkálatok határidőre el is készültek. Azonban szombat éjjel, alig fél órával éjfél előtt még minden rendben működött, a vasárnap hajnali órákban azonban hibát észleltek a biztosítóberendezésben.

A problémát – a MÁV szerint – az okozta, hogy a pályaudvar a felújítás során hosszú ideig áramtalanítva volt, és ez zavart idézett elő a berendezések működésében. A hiba elhárítása után a vasúttársaság megkezdte a forgalom részleges visszaállítását.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek