Ungár Péter és Czeglédy Csaba már javában gyűjti az előválasztási ajánlásokat Szombathelyen

Ungár sajtótájékoztatót tartott, Czeglédy a Facebookon posztolt.
Ma reggeli cikkünkben Elindult az előválasztási ajánlások gyűjtése, Vasban tíz jelölt verseng három helyért 2021. August 23. 07:08 írtuk róla, hogy megkezdődött az ajánlások gyűjtése az ellenzéki előválasztáson indulni szándékozó jelölteknek. Vas megye 1-es választókerületében, Szombathelyen és 11 környező településen hárman indulnak az előválasztáson: Czeglédy Csaba (DK), Koczka Tibor (UVNP/DK) és Ungár Péter (LMP).

Ahogyan várható volt, a jelöltek látványosan aktivizálták is magukat, Ungár Péter sajtót tájékoztatott, Czeglédy Csaba pedig a Facebookon posztolt.

Ungár Péter sajtótájékoztatója
Mészáros D. Zsolt

Ungár Péter szokásos, kétperces sajtótájékoztatóján kiemelte, az előválasztás szeptember 18-án kezdődik és kilenc napon át tart. Bejelentette, hogy a szombathelyi Fő téren is lehet majd szavazni az előválasztás jelöltjeire. Megjegyezte, a város több pontján megjelenik majd a pavilonok, ahol le lehet adni az ajánlásokat az ő személyére.

Mint mondta, jó hangulatú küzdelemre készül, ami nem mutatja azt, hogy megosztott lenne az ellenzék, és így nem szolgálja a Fidesz érdekeit. Ő arra készül, hogy szervezett és jó kampány legyen. Kijelentette, azért kéri, hogy az ajánlásokkal és a szavazatokkal őt támogassák a szombathelyiek, mert úgy gondolja, hogy neki van nagyobb esélye legyőzni Hende Csabát.

Vidéken hogyan lehet majd szavazni? - hangzott el egy újságírói kérdés. Ungár azt mondta, az előválasztási bizottság hamarosan dönt erről, azon dolgoznak, hogy minden olyan állampolgár, aki részt kíván venni az előválasztáson, meg is tehesse ezt.

Hozzátette, személyesen lakcímkártya és személyi igazolvány bemutatásával lehet majd szavazni, de online szavazás is lesz, ennek részleteiről később tájékoztatnak.

Czeglédy Csaba közben a Facebookon posztolt arról, hogy elkezdték az ajánlások gyűjtését a Derkovits-városrészen, a Domus-üzletháznál.
Forrás: Facebook.com / Dr. Czeglédy Csaba

"Ha esik, ha fúj, mi gyűjtjük az aláírásokat. 400 ajánlás kell ahhoz, hogy hivatalosan jelöltté váljak az ellenzéki előválasztáson.

Nagyon sokan jöttek, jöttetek már. Köszönöm! (Domusnál hatig biztosan leszünk)" - írta a fényképhez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet