Úton ülő vaddisznót gázolt el egy Seat Söpte közelében

A jármű vezetője nem rántotta félre a kormányt, amikor a vadat észrevette, így nem okozott frontális balesetet és az árokban sem borult fel.

Valószínűleg egy autó már elüthette korábban azt a nagyjából egy mázsás vaddisznót, ami egy forgalmi sáv közepén ült pénteken éjszaka Söpte közelében. Szombathely felől érkezett egy Seat személyautó, amit egy munkából úticélja felé tartó fiatalember vezetett. A sofőrtől megtudtuk, hogy az úton ülő állatot későn észlelte, már féktávolságon belül volt. A vaddisznó nem próbált elszaladni.

Elütött vaddisznó
Tánczos Mihály

Az autó vezetője fékezett, de nem rántotta félre a kormányt, így sem szemből érkezőnek nem ütközött, sem árokba nem csapódott. A vadat viszont elütötte. A vaddisznó azonnal kimúlt, a személyautó megrongálódott. A sofőr és hozzá kiérkező hozzátartozója két dolog miatt aggódott. Az egyik, hogy a sofőr bírságot kap a baleset miatt, a másik pedig hogy a vaddisznót ki kell fizetni a vadásztársaságnak. Egyik sem következett be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló