Vádemelés egy félmilliárdos áfacsalás ügyében

A Vas Megyei Főügyészség 2013. december 10. napján kelt vádiratával a Szombathelyi Törvényszék előtt vádat emelt az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő – bűnszervezetben elkövetett - adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt S. Róbert I.r. vádlott és 11 társa ellen.

A vád szerint a vádlottak 2008. június 16. - 2011. november 20. között bűnszervezetet működtettek, melynek célja az volt, hogy színlelt árubeszerzéseknek három magyarországi székhelyű Kft. könyvelésében való rögzítésével, és azok Áfa vonzatának a benyújtott Áfabevallásokban való szerepeltetésével növeljék azok előzetesen felszámított Áfá-ját, csökkentve ezzel Áfa-fizetési kötelezettségüket. A bűnszervezet ezen három Kft. színlelt árubeszerzéseinek leplezése végett az ún. klasszikus körhintacsalás módszerét alkalmazta, azaz csalárd számlázási láncolatot hozott létre.

Tényleges árumozgás – transzformátorok szállítása – 2008-2009-ben nem történt, csupán a fuvarlevelek kiállítására került sor. 2010-2011-ben azonban 5-6 esetben ténylegesen is történt működésképtelen transzformátorok mozgatása a társaságok között, mégpedig azért, hogy ezzel igazolják a színlelt termékértékesítést. Az esetek többségében viszont ezen időszakban is csupán a valótlan tartalmú fuvarleveleknek a könyvelési iratok között történő rögzítésével igazolták az áruszállítás tényét. Amikor tényleges áruszállításra is sor került, akkor azokat a fuvarozók jellemzően lerakodás nélkül szállították tovább a bűncselekmény elkövetésében segítséget nyújtó társaságok között egészen addig, míg vissza nem kerültek a kiinduló társaságokhoz, ezzel zárva a csalárd számlázási kört.

A transzformátorok ellenértékének kifizetése a színlelt adásvételek ledokumentálhatósága végett általában bankszámlák közötti átutalással történt, viszont az átutalást követően – színlelt ügylet lévén - még aznap az eladó társaságok bankszámlájáról a bankszámla feletti rendelkezésre jogosult vádlott a vételár utáni Áfá-nak megfelelő összeget készpénzben felvette, és esetenként közvetítőkön keresztül I. r. S. Róbert vádlotthoz juttatta vissza.

Fenti módszerrel a vádlottak az Áfa-bevételt összesen 538.111.176,-Ft-tal csökkentették.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet