A Szombathelyi Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival, aki a vád szerint 2022. márciusában, közepes fokban ittasan vezette a kezelésére bízott személyautót a 87-es számú főúton Kőszeg felől Szombathely irányába, amikor elveszítette uralmát a járműve felett, lehaladt az útpadkára, majd amikor megkísérelte a személygépkocsit visszakormányozni az úttestre, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol neki ütközött a szabályosan közlekedő személygépkocsinak.
A baleset következtében a vádlott nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség indítványozza a vádlott közúti járművezetéstől eltiltását is.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Sodrófával felfegyverkezett nő ellen is vádat emeltekA Sárvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint 2022. májusában, Jánosházán előzetes szóváltást követően a lakóháza előtt egy sodrófával megütötte a sértett fejét, bal felkarját és a segédmotoros kerékpárját is. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, míg a segédmotoros kerékpárban 25.000 Ft kár keletkezett.
A büntetőjogi szabályozás szerint felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy egakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál. Ez lehet szúró-, vágó- vagy ütőeszköz, feltéve, hogy az élet kioltására ténylegesen alkalmas (csákány, kalapács, fejsze, asztalláb, farúd stb.).
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.