A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú nővel szemben, aki a vádirat szerint 2024. júliusában személygépkocsit vezetett Mesteri felől Celldömölk irányába a főúton és balesetet okozott
Egyhetes jogsival tette tetőre az Opelt, ketten életveszélyesen megsérültek a mutatványban 2024. July 09. 21:35 .
A megvádolt fiatal egy útkanyarulatba a kicsúszási határsebességét meghaladó 102-108 km/órás sebességgel hajtott be, emiatt a kanyar ívét nem tudta követni, letért az útpadkára, majd sodródva visszatért az úttestre, áttért a szemközti forgalmi sávba, az útárokba hajtott, ahol az árok falának csapódott, aminek következtében az autó többször megperdült, és a tetőlemezére borulva, az úttesten nyerte el a véghelyzetét.
A baleset következtében a gépkocsi két utasa súlyos egészségromlást eredményező 360 nap, illetve 270 nap tényleges gyógytartamú súlyos sérüléseket, míg a fiatal vádlott és az autó harmadik utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz személygépkocsival lakott területen kívül 90 km/óra sebességet meghaladó sebességgel közlekedett.
A Szombathelyi Járási Ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta. A megvádolt fiatal büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság mint fiatalkorúak bírósága fog dönteni. - áll a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.
A kanyarban egy korábbi, halálos kimenetelű baleset áldozatának emléket állító kereszt áll. A fiatal sofőr itt még vissza tudta kormányozni az autót az úttestre, de elveszítette az uralmát a jármű irányítása felett. Az autóban ülők mind használták a biztonsági öveiket.