A vád szerint a vádlott a bűncselekmény elkövetéséhez az egyik online piactéren vásárolt egy kispuskát hangtompítóval, majd a lőfegyverhez egy vadászboltban távcsövet is vett. A vádlottnak nem volt a lőfegyver megvásárlásához, tartásához engedélye. A vádlott 2018 szeptemberében felhívta a sértettet, akinek álnéven mutatkozott be, hogy tud neki agancsot értékesíteni, és megbeszélték, hogy hol találkoznak.
A vádlott meglátta, hogy a megbeszélt helyen egy másik autó áll, ezért a támadás végrehajtására egy másik helyet keresett, és telefonon odairányította a sértettet. A vádlott tudta, hogy a sértettet a felesége is elkíséri, mert ezt megkérdezte tőle.
A vádlott az új találkozási hely közelében elrejtőzött, és amikor a helyszínre megérkező sértett kiszállt a gépkocsiból három célzott lövést adott le rá. A lövések a sértett fejét, arcát és jobb válltájékát találták el.
Illusztráció