Szinte mindig nagy fejtörést okoz, amikor közeledik egy ünnep, hogy mivel is lepjük meg a csajunkat, pasinkat, a nagymamát vagy éppen apát. Annyi mindent kapott már, ha meg előre megbeszéljük, hogy minek örülne, akkor oda a meglepetés ereje.
Az Ajándékbázis.hu alapítói pontosan át tudták érezni a problémát, ezért is gondoltak arra, hogy korszerű és modern megoldásokkal olyan ajándéktárgyakat kezdnek el gyártani, amik meg tudnak felelni az egyedi igényeknek.
- Pár ezer forinttól már teljesen egyedi tárgyakat tudunk készíteni - kezd bele Takó Zoltán, a cég vezetője.
Az ötlet lassan kilenc éves, az igények pedig a céggel együtt nőttek az elmúlt időszakban. Fára, fémre, üvegre gravíroznak. Nincs olyan szöveg, grafika, vagy kép, amit ne tudnának pohárra gravírozni.
Az egyik slágertermék most a LED lámpa, amik egyedi igényeknek készül és olyan plexiformát és feliratot készítenek hozzá, amit a megrendelő csak kitalál.
A fényképekből szinte mindent ki tudnak hozni. Legyen szó tárgyra nyomásról vagy éppen nagyalakú vászonképről, amiket a digitális fotószerkesztők segítségével még különlegesebbé tudnak tenni. De a cég egyik saját fejlesztése a Puzzle life. A kirakóshoz hasonlóan illeszkednek egymáshoz a képkeretek, amik tetszés szerint bővíthetőek. Így egyetlen friss élmény sem marad le a nappali faláról.
Születésnapra az egyik legkézenfekvőbb ajándék az italos készlet. Gravírozott fadobozban sorakoznak a poharak, és a hozzájuk passzoló üvegcímke. A szesz beszerzését ugyan az ajándékozóra hagyják, de ezzel együtt egy maradandó emléket készítenek az ünnepeltnek.
Legyen szó ballagásról, Valentin-napról, születésnapról vagy más eseményről, itt egészen biztosan lehet olyant találni, ami kiemeli az ünnep hangulatát.
Az üzlet nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy az ajándékozás exkluzív legyen. Így a tárgyakat szintén egyedileg készített papír-, és fadobozok rejtik.
www.ajandekbazis.hu
Mintabolt:
Szombathely, Tököly utca 36.
A Facebook-oldalért, ide kattintson mindenki!