Valami szép: felnőttfilmet forgattak a Dunakeszi önkormányzat sporttelepén

A polgármester feljelentést tett, mert az önkormányzat tulajdonában álló épületben valaki engedélyezte a négy napig tartó filmforgatást. A focisták szaladgáló lányokra emlékeznek.

Sokan megdöbbentek, mégis kiderült, hogy a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás SE focistái tudták 2010-ben, hogy milyen alkotást vesznek fel az önkormányzat tulajdonában lévő sporttelepen. - írja a budapestkornyéke.hu honlap.

Mint kiderült, az edző azt mondta a játékosoknak, négy napig nem lesz edzés, mert a sporttelepen rendezvényt tartanak. A fiatalokat a kíváncsiság kicsalogatta a sporttelepre, s miután ott letakart ablakokat találtak, beindult a fantáziájuk. Voltak olyanok közöttük, akik biztosan tudták, pornófilmet forgatnak. Nem sokkal később az internet segítségével rá is akadtak erre az alkotásra.

Kicsit büszkék voltunk, hogy ilyen ismert lett a pályánk, de csak jót nevettünk az egészen. Menőnek tartották, hogy ennyi lány szaladgált a fiúk öltözőjében. - mondták a portálnak. A dunakeszi rendőrkapitányság vizsgálja az ügyet, tegnap ugyanis megérkezett a város polgármesterének ismeretlen tettessel szembeni feljelentése. Szeretnék ugyanis kideríteni, hogy ki adott engedélyt a film forgatására az önkormányzati tulajdonú sporttelepen, ahol gyakran óvodások is edzenek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek