Valami szép: Vidnyánszkyék lecserélik az SZFE kancellárját egy katonatisztre

Hendének – miniszter korában - kabinetfőnöke volt.

A 444 több egyetemi forrásból úgy értesült, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozik az egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke kerül.

Szarka Gábor életrajza szerint gépesített lövész tisztként végzett a katonai főiskolán, majd biztonságpolitikai és jogi diplomát is szerzett. 2010-ben léptették elő ezredessé, és ekkor lett Hende Csaba honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, majd miniszteri biztosa.

2013-tól katonai attaséként képviselte a kormányt Párizsban, majd egy nagy állami cég, a NIPÜF stratégiai igazgatója lett. A kancellári székbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkezik, ahol az egyetemi campusért felelős főigazgató volt 2019 óta.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek