Vállalkozás a bürokrácia fojtásában

Két fiatal összeállt, és belevágott egy vállalkozásba. Rögtön meg is tanulták, milyen értelmetlen akadályokkal kell megküzdeniük.

„Lángos Tanya” volt az eredeti neve annak a kis üzlethelyiségnek, amely egy családi ház pincéjében található. Két fiatal vette át az üzemeltetését, s úgy gondolták – azon a területen hiánypótlóként - egy klasszikus kis pinceborozóként-sörözőként fogják továbbüzemeltetni, hagymás-paprikás zsíros kenyérrel, egyszerű melegételekkel. Ennek megfelelően – persze jó pénzért – bővítették is a profilt.

Tájékoztatás – megvonva!

Joggal tételezték fel, ha már módosították, bővítették a kínálatot, azt a legtermészetesebb módon a fogyasztók, a leendő vendégek tudomására is hozhatják. Elvégre nem maguknak, hanem nekik szolgáltatnak. Tévedtek.

Mivel a falra már korábban felszerelt reklámtábla, és a járdaszélre kihelyezett táblák területfoglalásáért amúgy is évente húzza le őket tízezrekkel az önkormányzat, magától értetődő lenne, hogy mint üzemetetőknek ezeken a reklámtáblákon úgy hirdessék a kínálatukat, ahogy akarják. De nem Magyarországon.

Ha megtévesztő is – így kell maradnia
L.E.

Már ahhoz is engedélyt kellett kérniük, hogy más színűre festessék át a falon lévő reklámtábla feliratát. De miért is kell hatóságilag abba beleszólni, hogy a „Lángos Tanya” felirat milyen színű lesz, milyen háttérszínre festik? De ha már átfestetik, s bőven van még hely a táblán, teljesen logikus lenne, hogy a kibővült profilt is a potenciális vendégek tudomására hozzák. Mondjuk még ráfestik, hogy Melegételek vagy Söröző, esetleg Kisvendéglő. De erről a hatóságok hallani sem akarnak. Indok nincs. Csak!

Korlátok között

Pedig ezzel az üzemeltetők újabb reklámterületet nem foglalnának el, s még a „Lángos Tanya” felirat is megmaradna, amihez a hatóságok annyira ragaszkodnak, holott éppen ez vált okafogyottá. (Ha lángost már nem is árusítanának, akkor is ennek a feliratnak kellene maradnia?) Helyette azt tehetik meg, hogy a járdán lévő táblákra egy papírlapon feltüntetik új kínálatukat, aztán az arra járók vagy észreveszik, vagy nem.

S, ha a bürokrácia értelmetlen gáncsoskodása és üzletrontása nem lenne elég, ott van még az ingatlan tulajdonosa, aki szintén bele akar szólni abba, hogyan reklámozzák a fiatalok a vállalkozásukat. Az még érthető lenne, hogyha a bérbe adó a helyiségek megfelelő használatába, állagmegóvásába, vagy abba beleszólna, mekkora területet használnak az épületből reklámcélokra, de miért akar beleszólni abba, hogy a bérlők milyen feliratú reklámtáblákkal hirdetik a kínálatukat?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet